Míg az iszlám az embert a föld “kalifájaként” (védelmezőjeként és gondviselőjeként) helyezi el, mély felelősséget ró rá a világegyetem minden más élőlényével szemben. Bár az állatjogok fogalma a modern világban viszonylag új jelenség, az iszlám hagyomány már 14 évszázaddal ezelőtt az állatokat nem csupán “erőforrásként”, hanem tiszteletet érdemlő, jogokkal rendelkező lényekként határozta meg.
Az iszlám gondolkodásban az állatok nem lélektelen lények, amelyek az emberek önkényes használatára léteznek. Ellenkezőleg, akárcsak az embereknek, nekik is megvan a saját társadalmi rendjük, nyelvük és közösségi szerkezetük. A Szent Korán nagyon feltűnő egyetemes perspektívával tárja fel ezt a tényt.
„Nincs a földön járó állat, és két szárnyával repülő madár sem, amely ne alkotna hozzátok hasonló közösségeket (nemzeteket). Semmit sem hagytunk ki a Könyvből. Aztán az Uruk elé fognak gyülekezni.” (Al-An’am, 38)
Ez a vers azt mutatja, hogy az ökológiai egyensúly és az állatok jogai isteni garancia alatt állnak. Egy állat jogának megsértése valójában egy Allah által teremtett “közösség” jogának megsértését jelenti.
Az iszlám szerint a világegyetem minden lényének egyedi kapcsolata van a Teremtővel. Az állatok is részét képezik ennek a spirituális ökoszisztémának, és saját természetüknek (teremtési természetüknek) megfelelően emlékeznek meg Allahról.
„Nem látod-e, hogy akik az egekben és a földön vannak, és a kiterjesztett szárnyú madarak Allahot dicsőítik? Mindegyik ismeri a maga imáját és dicsőítését. Allah jól tudja, mit tesznek.” (An-Nur, 41)
Ez a perspektíva mély alázatra hívja a muszlimokat a természet és az állatok iránt. Az égen repülő madár vagy a földön járó hangya egy isteni megemlékezés része, és már csak emiatt is tiszteletet érdemel.
Miközben a Korán felhívja a figyelmet azokra az előnyökre, amelyeket az állatok nyújtanak az emberiségnek, arra tanít, hogy ennek a kapcsolatnak nem a kizsákmányoláson, hanem a hálán és az együttérzésen kell alapulnia.
„És Ő teremtette az állatokat is. Van bennük melegség (dolgok) és sok haszon számotokra. És esztek is némelyikből. Szépség (és öröm) van bennük számotokra, amikor este hazaviszitek és reggel kiengeditek őket.” (An-Nahl, 5-6)
A versekben szereplő „szépség és öröm” kifejezés meglehetősen feltűnő. Az állatok nem csupán eszközök, amelyek húsát, tejét vagy erejét ki lehet használni; esztétikai lények is, és az ember társai a világban. A „bizalom” (amanah) ezen tudata Mohamed Prófétánk (s.a.v.) gyakorlataiban is tetőzött. Annak az embernek az örömhíre, akinek megbocsátották bűneit, mert vizet adott egy szomjas kutyának, vagy az élvezeti célból történő állatvadászat (sportvadászat) betiltása ennek az együttérző civilizációnak az alapkövei.
Az iszlám az igazságosságot már nem csupán az emberek közötti fogalomként kezeli, hanem minden élőlényre kiterjeszti. Az állatok kínzása, erejükön felüli dolgoztatása, arcon ütése vagy célpontként való használata szigorúan tilos az iszlámban. Az iszlám állatokkal kapcsolatos üzenete egyértelmű: Legyetek irgalmasak azokhoz, akik a földön vannak, hogy az Égben lévő is irgalmas legyen hozzátok. Ebben a hitrendszerben egy hangyaboly megvédése vagy egy madár iránti szeretet kimutatása nem egy egyszerű jócselekedet, hanem magának a Teremtő tetszésének az elnyerése.